A XIII. kerület adóhatósága. Itt intézhetik ügyeiket a kerületi lakosok és az itteni székhellyel rendelkező vállalkozások a telekadóval, az építményadóval és a gépjárműadóval kapcsolatosan.
A településrendezéssel és a településfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat szervezi, az ezekkel kapcsolatos programok, koncepciók kidolgozásáról gondoskodik. Városrendezési és építészeti tervpályázatok lebonyolításában működik közre.
Az Igazgatási Osztály látja el az anyakönyvezéssel kapcsolatos feladatokat, s itt kezelik a hagyatéki ügyeket is. Ez a szervezeti egység adja ki a működési, illetve a telephelyengedélyeket, s más ipar-kereskedelmi üggyel kapcsolatban szintúgy ide fordulhatnak az ügyfelek. A XIII. kerületben működő üzletekről és telepekről nyilvántartást vezet. Az Igazgatási Osztály működteti az Ügyfélszolgálati Irodát.
A Jogi Osztály feladata a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének és a Polgármesteri Hivatal jogi ügyeinek intézése, továbbá az önkormányzati intézményekhez kapcsolódó jogi ügyintézés. Ellátja a jegyző törvényességi felügyeleti jogkörébe tartozó ellenőrző, jelző, koordináló és kezdeményező feladatokat.
A polgármester és az alpolgármesterek hivatali munkáját segíti. Kapcsolatot tart a sajtóval, gondoskodik az önkormányzati hírek megjelenéséről, és közreműködik a kerületi újság megjelenésében. Ápolja a testvérvárosi kapcsolatokat, szervezi az ezzel kapcsolatos programokat, rendezvényeket, a külföldi vendégek fogadását, programját.
A Szociális és Köznevelési Osztály dönt a pénzbeli és természetbeni támogatások elbírálásáról. Kérelmet nyújthat be azok az állampolgárok, akik szociális helyzetük miatt rendszeres vagy átmeneti támogatásra jogosultak. A Szociális és Köznevelési Osztály látja el a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások és az óvodák szakmai felügyeletét.
Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt. Neque porro quisquam est, qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit.